"Ha szereted a futballt, szereted Rosickyt." (Arséne Wenger)

Igen, hát itt megint csak sikerült fején találnia a szöget a franciának. De milyen játékos is volt valójában Mozart?

Rosicky az a klasszikus futballista, aki miatt meg lehet szeretni ezt a sportot, aki miatt el lehet kezdeni szurkolni egy csapatnak. Ő már egy elmúlóban lévő korszellem focistája, és nem kockáztatunk nagyot, ha azt írjuk, sokan közületek még kölyökfejjel látták meg először, ahogyan műveli ezt a játékot - akik meg nem, azok tudják csak igazán, miről van szó akkor, amikor búcsút kell intenünk neki.

Tomás lehetne a barátod is, az a kissé fura külsejű, kirekesztett, szerény srác az osztályból, akiről mindenki tudja, hogy picit elvont, és senki nem várna tőle nagy durranást semmilyen téren. Aztán egyszer csak meglátod focizni, és máris érzed, hogy valamit benéztél a megítélésekor - rájössz, hogy semmi gáz nincs az emberrel, sőt, irigyled.

Hiszen még a kezei is úgy álltak mindig, ahogyan egy valódi focistának kell. A mozgása tökéletes volt, és csak nagyon-nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy olyan szinten képesek meggyorsítani ezt a játékot pár könnyed passzal, mint ő. Amikor Tomás a pályán volt, akkor tudtad, hogy Tomás a pályán van. Tudtad, mert a játék láthatóan elegánsabb volt. És ha még mindig azt érezted, hogy ő egy fura srác, ez rögtön elillant, amint megláttad a gólörömét. Mert pontosan úgy örült neki, mint te.

Sajnos sokat bajlódott sérülésekkel. DE! Ha valaki esetében soha nem látszódott a pályán az, hogy éppen kihagyott fél évet, akkor az Rosicky volt. Már csak emiatt sem kell leírni, hogy mekkora focista lehetett volna, ha nincsenek a bajok. Nem kell, mert egy bizonyos embercsoport ettől függetlenül is hatalmas focistaként néz rá.

A lényeg pedig mindössze ennyi, és ha mást nem is, egyetlen dolgot megtanulhatsz Mozarttól: a jelszó mindig az, hogy Rock & Roll!

Így aztán metálvillával búcsúzik. Ahogy Wenger is mondta: szereted Rosickyt.